Fanni honlapja!
A juh vagy birka (Ovis aries vagy Ovis gmelini aries) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és a kecskeformák (Caprinae) alcsaládjába tartozó faj, amelyet korábban a muflon (Ovis gmelini) egyik alfajaként tartották számon; egyes források még mindig annak tekintik.
Az ember által egyik legrégebben háziasított állat, melynek gyapja, teje és húsa is felhasználható. Világszerte valamivel több, mint 1 milliárdra becsülik az állományát.
A juh kérődző állat és szinte a füvön is megél – ezért lett a gyengébb legelők első számú hasznosítója. Természetes körülmények között is könnyen szaporodik. Amerikába először a spanyolok vitték a 16. században
Hírek
Eleink az ősidőkben hallgatólagos szövetségre léptek az első háziasíthatóvá szelídült farkasokkal. Amolyan kölcsönös előnyért kötött paktumféle volt ez: "Ha bejöttök a hidegről, és barátsággal viseltettek a fajtánk iránt, mi tőlünk telhetően befogadjuk, etetjük, óvjuk a ti fajtátokat. Együtt sírunk, együtt nevetünk." Ugyanígy tettünk a lóval. És gondolja csak el, mi mindent tett értünk a kutya meg a ló a történelem során!
Ez az eggyik kedvenc idézetem!